Diákigazgató lettem
Tavalyi év elején a diákigazgató- választás időszakában megfogalmazódott bennem egy ötlet: lehetnék 2023-ban én is jelölt a választáson, ha az osztály is úgy akarja. És így is lett! Lássuk, hogy is lett belőlem diákigazgató. Nyolcadikos lettem, eljött az idő. Az osztállyal elkezdtük gyűjteni a jobbnál jobb ötleteket, nem olyanokat amik jól hangoztak, hanem olyanokat amiket meg is lehet valósítani. Leginkább arra törekedtünk, hogy olyan dolgot ígérjünk amit betarthatunk, a diákoknak jó, és a tanárainknak is megfelel. Nagy előny volt az, hogy az osztálytársaim segítettek nekem mind a kampányban, mind az ötletelésben. Az ötletek között volt a mosdóba tükör felszerelése, büfé kínálatának bővítése, régi padok lefestése és okoslépcső megvalósítása. Nemcsak az osztály érdeme lett a győzelmem, a győzelmünk, hanem a tanároké is, akik az elejétől segítettek nekem a szövegem megírásában, plakátok készítésében, a bevonuló szöveg kitalálásában. Az osztálytársaim is mellettem...