Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2024

Csendes-nap a felső tagozaton

 2024 január 29-én 1-2 órában az 5-6. évfolyamosok csendes-napi foglalkozáson vettek részt a Gyülekezeti Házban. Áhítatot Volter Kálmán katolikus diakónus tartott. A Tékozló fiú történetét mondta el nekünk.  Ezt követően Lay Péter, mesélte el, hogyan tett meg a 7 hónap-7 nap alatt 8027 kilométert kerékpárjával. Németországból indulva. Rengeteg helyen járt az út során, 34 új barátra lelt. 10 országot járt be. Megmutatta a sátrát ahol aludt, elmesélte, volt olyan nap is, amikor a híd alatt kellett aludnia, mert esett az eső és a sátor beázott volna.  A kitartó munka meghozta eredményét. Eléggé ismert lett, rengeteg új helyet fedezett fel. Találkozott az országok, városok egyes szokásaival, az emberek kedvességével és különböző állatokkal pl. vaddisznóval, medvével és kóbor kutyával is.  Kalandos útját egy diasorozattal mutatta be nekünk, amit a telefonjával fényképezett. Napelemes töltővel töltötte a készülékét mikor nem volt lehetősége áramot használni.  Nekem nagyon tetszett a beszámol

Téli vers

Nem hullik a fehér hó, S elment már a Télapó. Itt ülünk mi a fagyban, Kabátban meg kalapban. Nagyon várjuk a nyarat, De a tél még itt marad. 7.m

Csendesnap az alsó tagozaton

Kép
  2024. január 22.-én megrendezésre került az alsósok számára a csendesnap, amelyet 1. órában tartottak meg a 3-4. osztályba járó diákoknak.       A rendezvény megtartására tökéltes helyszín a Református Gyülekezeti Ház. Az eseményre felkérték Pintér Péterné Fésűs Judit Katalin tanárnőt, aki Istenről és a bizalomról tartott előadást. A műsor közben pedig, játékos kérdéseket tettek fel, amire ha a diákok jól válaszoltak szaloncukrot kaptak.       A tanulók elmondása szerint összességében érdekes és szórakoztató volt. Pálfi Renáta 7.m Fotó: Fehér Dániel

Vers a felvételiről

 Felvételi, te drága,  te álnok, Miattad odavesznek  az álmok.  Idén nem volt éjjelem-nappalom, Pihenésre sosem volt alkalom. Dolgoztunk, napokat, heteket, S úgy éreztük, a teher betemet. Átestünk a megmérettetésen, S most izgulhatunk az eredményen. 8.a

8-a beszámolója a felvételiről és a felvételi előkészítőről

         2024. január 20-án megírtuk a felvételit magyar nyelvből és matematikából. Ötödik osztály óta készültünk erre a megmérettetésre, de az igazi munkát nyolcadikban kezdtük el.          Osztályunk minden tanulója megírta a felvételit, akkor is, ha az általa megjelölt középiskolában erre nem volt szükség, mert osztályfőnökünk azt mondta, hogy adjuk meg magunknak az esélyt arra, hogy mindenhová legyen lehetőségünk jelentkezni. Felvételi előkészítőn először ötödiktől átvettük a tananyagot. Nemcsak az elméletet beszéltük meg, hanem gyakorlati feladatokat is csináltuk. Mikor már minden szabályt átnéztünk, felvételi feladatokat oldottunk meg az elmúlt évekből és gyakorló könyvekből, feladatgyűjteményekből. A felvételi előtti hetekben már típusfeladatokat néztünk át úgy, hogy tanáraink felhívták a figyelmünket a hibázási lehetőségekre, az apró trükkökre. Elmondták nekünk az előző évek felvételijeinek a tapasztalatait, buktatóit. Azt is megtudtuk, hogy a helyesírási szabályok 2017-ben meg

Központi írásbeli feladatokról

  A középiskolai központi írásbelit január 20-án írták magyarból és matematikából a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumba, illetve a 9. évfolyamra jelentkező diákok. Egy pedagógusokból álló bizottság állítja össze a feladatokat. Minden diáknak tantárgyanként 45 perce van 10 feladatra. A feladatsor minden esetben 50 pontos. Iskolánk 8. osztályosainak az alábbi kérdéseket tettem fel a felvételivel kapcsolatban: ·          Melyik volt a nehezebb tantárgy? ·          Hogy érzed, hogyan sikerült? ·          Mi volt a matematika és a magyar legkönnyebb feladata számodra? ·          Volt olyan feladat, amit nem kezdtél el, vagy nem fejezted be?   Az alábbi válaszokat kaptam:   T. A. -         Melyik volt a nehezebb tantárgy? -         Matematika -         Hogy érzed, hogyan sikerült? -         Szerintem nem olyan rosszul sikerült . -         Volt olyan feladat, amit nem kezdtél el, vagy nem fejezted be? -         Nem volt olyan feladat, amit nem fejeztem be.  

Félév hetedikes szemmel

 A hetedik osztály nehéz, mert öt új tantárgyunk van, amiből négy nem egyszerű. Ráadásul a hetedikben szerzett  jegyek már beleszámítanak a felvételibe. Szerencsére csak az év végi jegyeket visszük tovább, ezért még van lehetőségünk javítani. Idén arra is rájöttünk, hogy óráról órára kell tanulni, mert másképp annyira lemaradunk, hogy nem tudjuk tartani a tempót.  Az új tantárgyakat tanító tanárok nagyon szigorúak, és fontosnak tartják a saját tantárgyukat. Félév alatt megtudtuk, hogy ki mit vár el, mit követel. Kinek kell a füzetből, könyvből, órai anyagból tanulni. Arra is rájöttünk, hogy a képleteket, mértékegységeket folyamatosan ismételni kell, mert bármikor szükség lehet rájuk. Talán kijelenthetjük, hogy most már tudjuk, hogy mi az elvárás, innentől nincs más dolgunk, mint tanulni. 7.m

Újévi fogadalmak

  Az új év gyakran arra ösztönzi az embereket, felnőtteket és gyerekeket egyaránt, hogy fogadalmat tegyenek. Valamit elkezdeni mindig könnyebb holnap, hétfőn vagy újévkor. A 2024-es évben újév napja   hétfőre esett így duplán alkalmas volt arra, hogy megvalósítsuk azt, amit szeretnénk. A halogatás egyébként sose jó, az lenne a legcélravezetőbb, ha azonnal elkezdenénk azt, amit el akarunk érni. Sajnos azonban hajlamosak vagyunk arra, hogy egy nap haladékot adjunk magunknak mindenben, pl. ha jobban szeretnénk tanulni, akkor ma még pihenünk, ha fogyni szeretnénk, akkor ma még jókat eszünk, stb. Ha ennyire halogatós a természetünk nekünk embereknek, akkor mégis hogy tudjuk betartani a fogadalmainkat? Talán úgy, ha reális célokat tűzünk ki: -          Ha jobb jegyeket szeretnénk kapni, akkor fogadjuk meg, hogy tanulni fogunk, de ennél kisebb léptékű szakaszokat is határozzunk meg! Ha hazaérek csak 30 percet pihenek, utána megcsinálom az írásbeli feladatokat, majd nehézség szerint haladv

Újévi szokások

  Magyarországon az új év köszöntésekor pezsgőbontás általában hagyomány. Az éjféli koccintás mellett jellemző, hogy szerencsét hozó ételeket is fogyasztanak, mint például lencsét és malacot. Az új évet a családok és barátok együtt ünneplik, gyakran közös vacsorával. Tűzijátékok szintén népszerűek, és az új év első pillanataiban sokan nézik az éjféli égboltot. Ezek az összetevők alkotják magyar újévi szokásokat, amelyek gazdag hagyományokkal és szerencsét hozó elemekkel rendelkeznek. Horváth Kincső 7.m

Adventváró koncert a Felház utcában

  2023. november 23-án a Felszegi templomban hangversenyt rendeztek. Résztvevői - az Erkel Ferenc Zeneiskola tanárai, diákjai, a Református Iskola Jubilate Deo kórusa és a Sztárai énekkar, - barokk művekkel készültek. A hangverseny az advent ünnepére igyekezett ráhangolni bennünket. Az énekhangok mellett megszólalt a fuvola, zongora, hegedű, cselló, orgona, klarinét hangja is. Iskolánkat képviselte csodaszép zongorajátékával Sziládi Viktória 8.m és Nyitrai Flórián 7.a. A   másfél óra nagyon gyorsan elrepült. A végén finom sütemények várták a résztvevőket. Mindannyian nagyon jóléreztük magunkat és teli hassal mentünk haza. 5.m

Adventi ablakdíszítés

  Osztályfőnökünk ötlete alapján mi is részt vettünk városunk adventi ablakdíszítő eseményén. Nagyon örült az osztály. December 7-én 17- kor gyülekeztünk az iskolánk 11-es tantermébe. A szülők és gyermekek által hozott látványos díszekkel igazi csodás ablakot varázsoltunk. Gyertyafénynél ettünk, játszottunk, közben pedig karácsonyi dalokat hallgattunk. Az ablakunk a 7-s számot kapta, mivel a díszítés december 7-re esett. A fénysorok, hópihék, gyertyák megadták a hangulatát a karácsonyi készülődésnek.  Kis-Pap Bori 5.m

Karácsonyi történet

  Egyszer volt hol nem volt egy kis faluba, melyet dús fenyőerdő vett körbe.  Élt ott egy ötvenhat éves, idős bácsi aki nem szerette a karácsonyt.  Hiába voltak az unokái, hiába volt a fia. Ők sem bírták rávenni még a mézeskalács sütésre sem, fa állításra meg aztán pláne. Karácsony napján bezárkózott a házába és a meghagyott házi munkát csinálta. Ablakot pucolt vagy a tűzhelyt takarította vagy éppen a padlást portalanította. De minden karácsonykor kitalált valamit ,csak ne kelljen ünnepelnie ezt az ünnepet.  Hogy miért utálta úgy a karácsonyt? Nos ezt elmesélem.         Ötven évvel ezelőtt még nagyon is szerette ezt az ünnepet, pedig a családja igen szegény volt egy kis két szobás házban laktak, de ajándékot mindig kapott, na de anélkül is boldog lett volna Számtalanszor mondta szüleinek, hogy neki nem kell ajándék, neki csak az számít, hogy a szülei boldogok legyenek. A családjával ünnepelt, legtöbbször énekeltek és mivel reformátusok voltak, így áldást mondtak minden étkezéskor azért