8-a beszámolója a felvételiről és a felvételi előkészítőről

         2024. január 20-án megírtuk a felvételit magyar nyelvből és matematikából. Ötödik osztály óta készültünk erre a megmérettetésre, de az igazi munkát nyolcadikban kezdtük el.

         Osztályunk minden tanulója megírta a felvételit, akkor is, ha az általa megjelölt középiskolában erre nem volt szükség, mert osztályfőnökünk azt mondta, hogy adjuk meg magunknak az esélyt arra, hogy mindenhová legyen lehetőségünk jelentkezni.

Felvételi előkészítőn először ötödiktől átvettük a tananyagot. Nemcsak az elméletet beszéltük meg, hanem gyakorlati feladatokat is csináltuk. Mikor már minden szabályt átnéztünk, felvételi feladatokat oldottunk meg az elmúlt évekből és gyakorló könyvekből, feladatgyűjteményekből.

A felvételi előtti hetekben már típusfeladatokat néztünk át úgy, hogy tanáraink felhívták a figyelmünket a hibázási lehetőségekre, az apró trükkökre. Elmondták nekünk az előző évek felvételijeinek a tapasztalatait, buktatóit. Azt is megtudtuk, hogy a helyesírási szabályok 2017-ben megváltoztak, ezért az otthoni gyakorláshoz nem használhattuk a megoldókulcsot a korábbi feladatlapoknál.

A sok készülés ellenére legtöbben izgultunk a nagy napon, de erre is voltak trükkjeink, hiszen a tanáraink elláttak minket jó tanácsokkal.

A magyar nyelv felvételit egész jónak éreztük, viszont a matematika már fejtörést okozott legtöbbünknek.

Szerencsére ma már az eredményeket is tudjuk: Farkas Flóra magyar nyelvből 44 pontot ért el, matematikából pedig 47 pontot szerzett. Nagyon büszkék vagyunk rá. Persze Flórán kívül sokan elmondhatják magukról, hogy szépen teljesítettek , többen írtak 35 feletti magyar nyelv felvételit, és sokaknak lett az összpontszáma 55 pont felett.

       A felvételi arra mindenképp jó volt, hogy  megtudhattuk, mire vagyunk képesek,és  azt is, hogy stresszhelyzetben hogyan teljesítünk.

8.a 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Határtalanul 3-4.nap

Versmaraton

Atlétikaverseny