Diákigazgató lettem

 Tavalyi év elején a diákigazgató- választás időszakában megfogalmazódott bennem egy ötlet: lehetnék 2023-ban én is jelölt a választáson, ha az osztály is úgy akarja. És így is lett! Lássuk, hogy is lett belőlem diákigazgató.

Nyolcadikos lettem, eljött az idő. Az osztállyal elkezdtük gyűjteni a jobbnál jobb ötleteket, nem olyanokat amik jól hangoztak, hanem olyanokat amiket meg is lehet valósítani. Leginkább arra törekedtünk, hogy olyan dolgot ígérjünk amit betarthatunk, a diákoknak jó, és a tanárainknak is megfelel. Nagy előny volt az, hogy az osztálytársaim segítettek nekem mind a kampányban, mind az ötletelésben. Az ötletek között volt a mosdóba tükör felszerelése, büfé kínálatának bővítése, régi padok lefestése és okoslépcső megvalósítása.
Nemcsak az osztály érdeme lett a győzelmem, a győzelmünk, hanem a tanároké is, akik az elejétől segítettek nekem a szövegem megírásában, plakátok készítésében, a bevonuló szöveg kitalálásában. Az osztálytársaim is mellettem álltak: sokan sütöttek sütit az osztályból, amit elosztottunk a gyerekek között.

Az osztály megnyerte a választás, én lettem a diákigazgató, aminek nagyon- nagyon örültünk. Köszönöm mindenkinek aki segített elérni egy álmot, és ígérem méltó leszek a feladatra. Erdélyi-Király Zsolt 8.a
Fotó: Fehér Dániel

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Határtalanul 3-4.nap

Versmaraton

Atlétikaverseny