Történelmi séta
Az idei évben egy
történelmi séta keretében emlékeztek a felső tagozatosok az aradi vértanúkra.
Először Pozsony
Zöldfa fogadó erkélyére látogattunk el, ami a templomkertben található. Cegléd
városában mindig is nagy hagyománya volt Kossuth Lajos tiszteletének. 1996-ban
került a Református Nagytemplom kertjébe az egykori pozsonyi Zöldfa
Vendégfogadó balkonja olyan emléket is őriz, mint a jobbágyfelszabadítás kihirdetése.
Ezután ellátogattunk
Nagysándor József emléktáblához, azaz az
Eötvös téri Katolikus gyülekezeti házhoz. Ő ugyanis valaha a ceglédi katolikus
iskola diákja volt, amint az a szintén városunkban tanuló Toldy Ferenc
feljegyzéseiből kiderül. Nagysándor József honvéd vezérőrnagy, az aradi
vértanúk egyike. Az emléktáblát 1999. október 6-án avatták fel.
Továbbiakban a
Bobory Károly plébános táblát is meglátogattuk. Azért fontos történelmi személy
számunkra, mert a szabadságharcban is részt vett, ezért hosszabb fogságot
szenvedett Josefstadtban, ahonnan miután kiszabadult, Ceglédre ment. Ott, mint
pap nagy népszerűségnek örvendett. E várost 1861-től 1875-ig ő képviselte az
országgyűlésen, ahol a 48-as Függetlenségi Párt sorai közt foglalt helyet. Az emlékművet
1984 decemberében avatták fel.
A könnyű séta keretében sok új dolgot tudtunk meg az aradi vértanúkról és városunk hírességeiről.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése