Fogadalomtétel


A Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda idén is  ünnepélyes keretek között fogadta be az 

iskolába a kicsi elsősöket. Az ünnepségre szeptember utolsó péntekén került sor, ahol  a hagyományt 

követve és megőrizve, a nyolcadik évfolyamos diákok kötötték fel az elsős tanulók nyakába az iskola 

címerével és jelmondatával ellátott nyakkendőt. 

Az ünnepség(mint minden jelentős ünnepség iskolánkban), az iskolazászló és kísérőik: a nagytiszteletű 

urak és az igazgató úr ünnepélyes bevonulásával indult, majd  egy rövid prédikáció után megtörtént az 

 fogadalomtétel és nyakkendőkötés. Ezt követően az új pedagógusok tettek fogadalmat, végül pedig az 

alsós énekkar gyönyörű előadásával zárult az alkalom.

Az fogadalomtétel legviccesebb pillanata az volt, mikor két denevér berepült a templomba, és a 

gyerekek fegyelmüket elveszítve mosolyogtak, sikítoztak.  A denevérshow mellett nehéz volt a 

fogadalomtételre figyelni, mégis azt mondom, hogy nagyon fontos alkalom volt ez iskolánk életében,

hiszen új  diákokkal, pedagógusokkal bővült a közösségünk, és azt is megtapasztaltuk, hogyan kell egy 

váratlan helyzetben viselkedni.




Kocsis Nóra 

8.m

Fotó: Fehér Dániel

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Határtalanul 3-4.nap

Versmaraton

Atlétikaverseny