A budapesti korcsolyázás
Az iskolánkban már szinte hagyományként
szolgál a jégkorcsolyázás a Városligeti Műjégpályán. A diákok örömére az idei
tanévben is megrendezésre került.
Csütörtökön (február 15-én) 15:30-ra kellett az iskola elé menni, és ezután kb. 5 percet kellett várnunk és indultunk is. A buszon a hangulat fergeteges volt, hiszen a 8.b egyik diákja hozott magával egy hangszórót, és ezzel természetesen megteremtette a jó hangulatot. Majd kb. olyan 17 óra körül meg is érkeztünk. Csaba bácsi gyorsan intézte a jegyeinket, és mehettünk is be. Miután bejutottunk, gyorsan lepakoltuk a cuccainkat és mentünk is fel a jégre. Voltak közöttünk olyanok akik nagyon jól csinálták, voltak olyanok akik kevésbé, és olyan is aki alig mert feljönni a jégre. Mindenki aki jobban tudott korizni az gyorsan belemelegedett és nem ismert határokat. 18:30-kor csináltunk egy nagy csoportképet amin mindenki rajta volt.
Ekkor már annak is ment csúszkálás
aki az elején még nem igazán boldogult. Majd sajnos eljött a korizás vége
20:00-kor. Szerencsére a korcsolyázás
mindenféle sérülés, probléma nélkül lezajlott. Az összepakolás után el is
indultunk a McDonalds-ba.
Amikor odaértünk a legtöbb ember eszetlenül rohant be, hogy ő
kapja meg először az ételt. Voltak akik alig ettek és voltak olyanok akik rengeteget
ettek (a nagy többség). A nagy vacsorázás után elindultunk haza. 22:40-kor
értünk vissza az iskolához.
Az én véleményem
az, hogy ez egy nagyon jó program volt és nagyon örülök, hogy részese lehettem.
Antal László
8.b
Fotó: Fehér Csaba
Megjegyzések
Megjegyzés küldése