Sítábor
Fehér Csaba tanár úr január végére 2 napos sítábort szervezett azoknak a gyerekeknek, akik megszeretnének tanulni síelni vagy szeretnének síelni.
29-én reggel 6:30-kor a suli előtt kellett lennünk. 7:00 órakor pedig úton is voltunk. Amint odaértünk már pakoltuk is ki a léceket meg a bakancsokat. Ezután megkaptuk a bérleteket és akik tudtak síelni azok mehettek a sípályára. Én tudok síelni, ezért azonnal a pályára indultam. Nagyon tetszik ez a sport. Amit sajnáltam, hogy már csak műhó volt január végen a Mátrában.
Nap végén, mikor már zárt a pálya indultunk a buszhoz, ami elvitt minket a szállásunkra. Megkaptuk a szobáinkat és mehettünk vacsorázni.
Vacsi után 22:00 óráig szabad foglalkozás volt. Másnapot is végig síeltük.
Én összességében nagyon élveztem ezt a programot. Már többször voltam az iskolai sítáborban, évek óta síelek, ezért még élvezetesebb volt ez a program. Jövőre is szeretnék elmenni, mert szuper program.
Horváth Kincső
7.m
Fotó: Fehér Csaba
Megjegyzések
Megjegyzés küldése