Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2024

Versmaraton

Kép
    A Költészet napján elmentünk a Városi Könyvtár elé a Versmaratonra, amit a könyvtárosok szerveztek. Iskolánkat a felső tagozaton 14-en képviseltük, az alsósok viszont teljes létszámmal szerepeltek. Először Virág Hajnalka 8.a osztályos tanuló szavalta el Endrődi Sándor A szeretetről című versét, őt Lócska Lili Sára 7.m osztályos tanuló követte Kányádi Sándor Az én miatyánkom című versével. Nagyon szívhez szóló volt az ima szerűen elmondott vers. Utána könnyedebb művet hallhattunk György Fannitól, mely a kamaszokról szólt. (Ágai Ágnes Kamaszságok). Fanni után mi következtünk  Petőfi Sándor Az alföld című versét mondtuk el 12-en. Mindenkinek egy versszak jutott. Utánunk az alsósok jöttek. Minden osztály szavalt. Nagyon szép verseket hallhattunk. 5.a osztály Fotó: Fehér Dániel

Anyanyelvem, te édes

Kép
  2024 februárjában indult az "Anyanyelvem te édes...” elnevezésű, levelezős anyanyelvi verseny, amely három fordulóból állt.     Fordulónként különböző, érdekes feladatokat kellett megoldanunk. Volt, hogy verset kellett írni, a megadott szavak felhasználásával vagy éppen eszperente nyelven. Voltak könnyebb, játékosabb, feladatok is, például találós kérdések, szólások, szógyűjtés. Volt, hogy a kreativitásunkat kellett elővenni, hisz plakátot kellett készíteni, az idő múlásáról vagy éppen 1848. március 15-e kapcsán egy napi újságot. Az Osztályunkból négy 3 fős csapat indult, mindenki szépen teljesített. A mi csapatunk Tóth Léna, Szabó Eszter, Majorosi Maja, a "Gyöngyszemek" a 2. helyen végzett. A verseny lezárásaként, április 19-én meghívást kaptunk Budapestre egy közös játékra, ahová Böbe néni kíséretében mentünk. Az iskola igazgatója szeretettel köszöntött minket, majd Varró Dániel előadását hallgathattuk meg, lehetett vele beszélgeti, fényképezkedni. Minde...

Medvematek 2023/2024-es tanévben

Kép
  2024. 04.10 - én Medve Szabadtéri Matekversenyen 3-12. évfolyamos diákok, valamint tanárok, és vállalkozó kedvű felnőttek is indulhattak háromfős csapatokban. A verseny minden érdeklődő számára sikerélményt biztosít. A csapatok a verseny terepén állomások között vándorolnak, és az állomásokon kapott feladatokat próbálják megoldani "akadályverseny" jelleggel. A cél a legtöbb feladat helyes megoldása, ezáltal a legtöbb pont gyűjtése.   Mit lehet nyerni? Minden kategóriában a helyes válaszok számától függően bronz-, ezüst- és aranymedve rangot érhetnek el a csapatok (amit már a verseny közben megtudnak), így a sikerélmény már menet közben mindenkinek garantált! A legjobbak bejutnak a sorozat országos döntőjébe. Díjazzák továbbá a legnagyobb távolságot megtett csapatokat, valamint a legtöbb csapattal érkező iskolákat is.   Iskolánkból több csapat is nevezett. 2 busszal érkeztünk a helyszínre, ahol a kezdeti nehézségeket legyőzve minden csapat el tudott indulni a...

Internet Fiesta

Kép
  A 7.m osztály március 22-én a Városi Gyermekkönyvtárban hallgathatta meg  a Mesterséges Intelligenciáról másnéven  Ai.-ról szóló előadást. János bácsi egy  PPT segítségével elmondta nekünk hogyan épül fel az AI. Megtudhattuk azt is hogy hogyan fejlesztik őket és bővítik az  AI. tudását. Beszélgettünk a Mesterséges intelligencia veszélyeiről és a várható jövőről is. Ezek után ki is próbálhattuk ezeket a programokat mint pl.: ChatGPT. Ezek különféle programok, aminek segítségével bármilyen kérdésedre választ kaphatunk. Mi a kolbász készítés titkát szerettük volna megtudni, illetve egy modern festmény készítését bíztuk a Mesterséges intelligenciára. Nagyon hasznos előadás volt, amin jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk. Horváth Kincső 7.m Fénykép: Kuli János

Petőfi 200

Kép
  Április 9-én ellátogattunk a Ceglédre érkezett Petőfi vándorkiállításra. A kiállítás Petőfi 200 éves évfordulója alkalmából készült, hogy még alaposabban megismerjük leghíresebb költőnk életét. Amikor megérkeztünk Krassza Ildikó múzeumpedagógus már várt ránk készülve az első játékos feladatra. Az első feladványhoz párba kellett állni és minden pár kapott egy lapot, amin Petőfivel kapcsolatos képek voltak. A pároknak rá kellett jönni, hogy hogyan kapcsolódik Petőfihez a képen látható dolog. Ez után egy állítást kellett mondani a képen szereplő dologról, ami lehetett igaz és hamis is. Ha a párok kitalálták az állítást, be kellett menniük a kör közepére és elmondani az éppen igaz vagy hamis történetet, a többi párosnak pedig rákellett jönni hogy igazat mondanak-e. A játék befejeztével megkaptuk a helyes megoldásokat, majd felmehettünk a buszba. A busz gyönyörűen be volt rendezve mindenféle interaktív fallal, ahonnan sok új dolgot tudhattunk meg. Szerintem nagyon szórakoztató és ta...

Március 15-re emlékeztünk

Kép
       Február közepén Vincéné Márföldi Tünde tanárnő közölt velünk egy izgalmas hírt. Mi adjuk elő a márciusi 15-ei műsort.   Megkaptuk a szövegeket. El is kezdtük a gyakorlást. Énekórán rengetegszer elpróbáltuk az énekeket, nyelvtanórán a szövegeket, táncon meg begyakoroltuk a mozdulatokat. Az utolsó héten szinte minden nap próbáltunk.    Eljött a nagy nap, mi izgatottak voltunk, de hamar megnyugodtunk, mert a diáktársaink hatalmas tapssal jutalmaztak minket az előadás végén.      Örülök, hogy részese lehettem a produkciónak. Kis-Pap Bori, Fekete Eliza Fotó: Fehér Dániel