Anyanyelvem, te édes

 

2024 februárjában indult az "Anyanyelvem te édes...” elnevezésű, levelezős anyanyelvi verseny, amely három fordulóból állt.

    Fordulónként különböző, érdekes feladatokat kellett megoldanunk. Volt, hogy verset kellett írni, a megadott szavak felhasználásával vagy éppen eszperente nyelven. Voltak könnyebb, játékosabb, feladatok is, például találós kérdések, szólások, szógyűjtés. Volt, hogy a kreativitásunkat kellett elővenni, hisz plakátot kellett készíteni, az idő múlásáról vagy éppen 1848. március 15-e kapcsán egy napi újságot. Az Osztályunkból négy 3 fős csapat indult, mindenki szépen teljesített. A mi csapatunk Tóth Léna, Szabó Eszter, Majorosi Maja, a "Gyöngyszemek" a 2. helyen végzett. A verseny lezárásaként, április 19-én meghívást kaptunk Budapestre egy közös játékra, ahová Böbe néni kíséretében mentünk.





Az iskola igazgatója szeretettel köszöntött minket, majd Varró Dániel előadását hallgathattuk meg, lehetett vele beszélgeti, fényképezkedni. Mindenféle finomsággal vendégeltek meg minket.



 Ezután az összes résztvevőből sorsolással csapatokat alkottak és egy játékos vetélkedő következett, végül pedig az eredményhirdetés. Helyezésünket oklevéllel jutalmazták.



    Jól éreztük magunkat és a feladatok megoldásával sokat tanultunk.

Majorosi Maja Barka

            5.a

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Határtalanul 3-4.nap

Versmaraton

Atlétikaverseny