Medvematek 2023/2024-es tanévben

 

2024. 04.10 - én Medve Szabadtéri Matekversenyen 3-12. évfolyamos diákok, valamint tanárok, és vállalkozó kedvű felnőttek is indulhattak háromfős csapatokban. A verseny minden érdeklődő számára sikerélményt biztosít.

A csapatok a verseny terepén állomások között vándorolnak, és az állomásokon kapott feladatokat próbálják megoldani "akadályverseny" jelleggel. A cél a legtöbb feladat helyes megoldása, ezáltal a legtöbb pont gyűjtése.

 


Mit lehet nyerni?

Minden kategóriában a helyes válaszok számától függően bronz-, ezüst- és aranymedve rangot érhetnek el a csapatok (amit már a verseny közben megtudnak), így a sikerélmény már menet közben mindenkinek garantált! A legjobbak bejutnak a sorozat országos döntőjébe. Díjazzák továbbá a legnagyobb távolságot megtett csapatokat, valamint a legtöbb csapattal érkező iskolákat is.

 


Iskolánkból több csapat is nevezett. 2 busszal érkeztünk a helyszínre, ahol a kezdeti nehézségeket legyőzve minden csapat el tudott indulni a versenyen.

Nagyon jól éreztük magunkat, csodás volt az idő és szuper volt a hangulat, érdekesek voltak a feladatok.

 

A nap végén fáradtan, de boldogan ültünk fel a buszra, ahol megbeszéltük, hogy jövőre ismét itt a helyünk és megpróbáljuk elnyerni a „legtöbb csapattal érkező iskola” címet.

 

Köszönjük a felkészítő tanároknak a sok – sok munkát, támogatást.

 

Kis – Papp Bori

5.m

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Határtalanul 3-4.nap

Versmaraton

Atlétikaverseny