A tiszakécskei kincs

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három állat, egy róka, egy kutya és egy macska. Jó barátok voltak, sok időt töltöttek egymással. Gyakran jártak le az erdő melletti faluba.

Egy napon, a róka és a macska éppen beszélgettek, amikor is valaki szélsebesen futott feléjük.

-          Nem hiszitek el mit tudtam meg - hadarta a kutya, viszont mielőtt folytathatta volna, a másik megszólalt.

-          Először is nyugodj le, mert ebből nem értünk semmit.

-          Szóval… Mikor éppen egy kis ételt próbáltam szerezni, meghallottam amint a falusiak beszélgettek. Azt mondták, hogy van errefelé elásva valamilyen kincs.

-          És azt tudod, hogy pontosan merre található?

-          Az emberek egy Tiszakécske nevű helyet említettek, nem lehet olyan messze innen – fejezte be a beszédét a kutya.

Felkeltette az állatok figyelmét a kincs ezért úgy döntöttek elmennek megkeresni.

El is indultak, az erdő felé vették az irányt. Már rég a fák között lépkedtek, amikor furcsa zajokat hallottak. Amint közelebb értek a bokrok közül kiemelkedett egy fej. Egy vadász volt, puskával a kezében. Mikor meglátta az állatokat egyből lőni kezdett mindegyikre. Azok mindhárman másfelé futottak, amilyen gyorsan csak tudtak, eszükben sem volt megállni. A vadász még egy kicsit kutatott az állatok után, de aztán feladta és inkább hazament. A három állat annyira eltűnt a sötét erdőben, hogy hiába nézelődtek, nem találtak egymásra. Viszont a kincsről egyik sem mondott le, ezért mindannyian egyedül vágtak neki az útnak.

A róka, az erdőből kiérve a mező irányába ment. Már egy jó ideje sétált, amikor hatalmas víz tárult a szeme elé. Úgy is szomjas volt, odament és ivott belőle. Egyszer csak meglátott egy tarka halat a vízben.

-          Bocsáss meg, nem tudnád megmondani, hogy merre találom Tiszakécskét?

-          Nem tudod, merre van Tiszakécske? Elég kár, de most elmondom neked. Ez itt a Holt-Tisza, ha arrafelé mész, biztosan odatalálsz - mutatott az uszonyával észak felé. – Ennyire egyszerű.

-          Értem, köszönöm szépen, hogy útba igazítottál engem.

A hal egy szempillantás alatt eltűnt. A róka még vetett egy pillantást az enyhén hullámzó vízre, aztán tovább ált.

    Ezalatt a kutya is elég messzire jutott. Betért egy egészen nagy településre. Minden volt ott, húsbolt, játszótér, az utcán kékfestős ruhás lányok rohangáltak, még mézeskalács árus is volt. Az állat csak ámult, hogy mi minden van egy ilyen kis helyen. Eltelt az idő mire végigjárta az egész városkát, amikor meglátott egy református templomot az út szélén. Úgy döntött megnézi, hátha van ott valaki. Bent a templomban egy lélek sem volt, csak a sarokban egy kisegér rágta a szék lábát. Hirtelen megijedt és futni próbált, de a kutya sarokba szorította, így keservesen könyörgött.

-          Kérlek, ne bánts, én csak egy egérke vagyok, alig van mit ennem, kérlek, kíméld meg az életem!

-          Nyugalom! Eszembe sem jutott, hogy bántsalak téged, inkább csak kérdezni szerettem volna valamit.

-          Köszönöm szépen, látom te jóságos állat vagy. Kérdezz bármit, amit csak szeretnél.

-          Meg tudnád nekem mondani, hogy merre találom Tiszakécskét?

-          Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de kutya létedre nem vagy elég okos. Éppen Tiszakécskén vagy.

-          Értem, szóval azt mondod, hogy ez Tiszakécske. És nem hallottál valami értékes dologról, ami itt el van rejtve?

-          Hm, nem igazán. Talán a kilátó körül keresd, de nem… - az egérnek nem volt ideje befejezni, mert a kutya már rég máshol járt.

A macska egy egészen hosszú úton haladt már egy ideje ezért megkérdezett valakit, hogy mégis megtudja, hol jár.

-          Elnézést, megtudná mondani, hogy hol vagyok pontosan?

-          Persze! Ez a Nádirigó-tanösvény, ha egyenesen mész, akkor Tiszakécske központjába jutsz ki, viszont ha az ellenkező irányba mész, akkor lassan elhagyod a várost.

-          Azt mondta Tiszakécske? Akkor jó helyen járok. Köszönöm szépen!

Ezzel ő is megtudta merre kell menni. Lassan mind a hárman egy helyre kerültek, meg is örültek egymásnak.

-          Hé! Hát ti is idetaláltatok. Tudjátok, merre van a kincs? - kérdezte a kutya.

-          Nem, bár ajánlom, hogy meglegyen! – türelmetlenkedett a róka.

-          Mi lenne, ha felmennénk a kilátó tetejére? Itt van nem messze, és onnan biztos többet látunk! – ötletelt a macska.

Ebbe mindenki beleegyezett. Nagy nehezen felmásztak a kilátó tetejére. Hosszú gondolkozás után, úgy döntöttek, hogy körülnéznek az erdőben. Egy eldugott tisztás közepén találtak egy nagy sziklát, ami kiált a földből.

-          Szerintem megtaláltuk! – mondta a macska.

-          De hogyan fogjuk elmozdítani ezt a nagy sziklát, még hárman sem vagyunk olyan erősek!  – szólalt meg a kutya.

-          De ennél van egy még fontosabb kérdés. Kié lesz a kincs? - mosolygott a róka.

-          Szerintem ez nem kérdés. Természetes, hogy az enyém lesz, hiszen mind tudjuk, közülünk én vagyok a legkisebb és leggyengébb, mégis én szenvedtem a legtöbbet a kincscsért! Igazán megérdemlem! – dicsekedett a macska.

-          Még, hogy te szenvedtél a legtöbbet! Bejártam az egész várost, míg ideértetek. Mellesleg én tudtam meg, hogy a kilátó közelében kell keresni, én nélkülem semmire sem mentetek volna - mondta elégedetlenül a kutya.

-          Annyi ételem lenne abból a kincsből, hogy tíz évig is megélnék belőle!

-          Nem igazán értek veled egyet – kezdte a róka. – Ha kicsit okosabbak lennétek, magatokon kívül az is eszetekbe jutna, hogy igazságosan eltudnánk osztani. Viszont ha nem vagytok hajlandóak velem együtt működni, akkor én szívesen elviszem egyedül.

Még egy ideig veszekedtek, mindenki csak a magáét mondta, mikor meghallották, hogy valakik közelednek. Gyorsan elbújtak egy fa mögé. Három fiatal fiú jelent meg, sokat utazhattak, ugyanis nagy táskákkal érkeztek.

-          Ha már ennyit utaztam, akkor ajánlom, hogy tényleg legyen itt valami – kezdte az egyik.

-          Ti tényleg elhiszitek ezt a hülye pletykát, amit a falusiak terjesztenek? Szerintem nincs itt semmi!

Az állatok kíváncsian figyelték a gyerekeket, akik megpróbálták elmozdítani a követ. Sikerrel jártak, hiszen hárman sokkal erősebbek voltak. A kő helyén egy kis gödör volt. A gyerekek nem tudtak mihez kezdeni, ezért elkezdtek ásni. Már egy jó ideje ástak, de nem találtak semmit.

-          Na, látjátok? Mondtam én, hogy ez csak egy szóbeszéd volt és nincs is itt semmi!

A fiúk összepakoltak, majd elindultak ki az erdőből. Az állatok csalódottan néztek egymásra, majd kimerészkedtek a tisztásra és csak nézték a gödröt.

-          Ne mondjátok, hogy ez csak egy pletyka volt, amit a faluban élők terjesztettek… - mondta szomorúan a kutya.

-          Ennyit utaztam a semmiért – mondta a róka.

-          Most tényleg emiatt vesztünk össze, amikor nincs is itt kincs?

Idővel rájöttek, hogy teljesen butaság volt összekapni egy ilyen kis dolgon. Jót nevettek, majd úgy döntöttek, hazamennek. Sok vándorlás után megtalálták otthonukat. Megígérték, hogy soha többet nem fordulnak a másik ellen és szeretni fogják egymást. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Sziládi Viktória

8.m