Mézeskalács Birodalom megmentése ( Országos verseny 3. helyezett)

 

Egyik hétvégén a családommal megint Tiszakécskére utaztunk. Hosszú és unalmas út volt. Az autóval a református templom mellett álltunk meg, innen elsétáltunk a Holt-Tiszához, a Nádirigó tanösvényre. Elindultunk a pallókon, de én elcsúsztam és beleestem a vízbe, ami nagyon hideg volt. A mélyben valami megérintette a lábam, ezért feljöttem a felszínre, ahol megpillantottam egy hatalmas kilátót, ami mézeskalácsból készült. Döbbenten lebegtem a víz felszínén. Nem értettem, hogy kerültem ide, és azt se, hogy hol vagyok.    Az előbb még Tiszakécskén sétáltam, most pedig, ha jobban körül nézek, azt látom, hogy mindenütt mézeskalács vesz körül. Gyorsan kiúsztam a partra, de még nem tudtam elhinni, hogy mi történt velem. Felmentem a kilátóba, hogy jobban körül tudjak nézni. Az egész puha volt és illatos. Kicsit aggódtam, hogy elbír-e a szerkezet, hiszen eddig csak fából vagy fémből készült kilátóban jártam. Szerencsésen feljutottam a kilátóba, ahol egy cicát találtam. Nagy meglepetésemre a macska elkezdett hozzám beszélni:

-         Mézeskalács Birodalmat nagy veszély fenyegeti, te vagy az egyetlen, aki segíteni tud.

Nagyon megdöbbentem, hogy a kedvenc állatom megszólalt.

-         Az, hogy lehetséges, hogy te beszélsz? – kérdeztem.

A cica elmosolyodott és ezt mondta: - Én különleges macska vagyok, születésem óta tudok beszélni.

-         Mit értesz különleges alatt? – kíváncsiskodtam tovább.

-         Az most nem lényeges, most koncentráljunk a problémára. Meg kell mentened Mézeskalács Birodalmat!

-         Mitől kell megmenteni?

-         Van egy kislány, aki meg akarja enni az egész Birodalmat. Minden nap eljön és felfal valamit. Látod, azt a pusztát? Ott régen egy mézeskalács vidámpark állt, de a kislány fél nap alatt megette. Minden nap eljön ide és lakmározik.

-         Hogy tud ennyit enni?- értetlenkedtem.

-         Mézeskalács Birodalom nem nagy, akkora, mint azok a sütemények, amiket anyukáddal szoktatok készíteni. A kislánynak csak néhány harapás és egész országrészeket tűntet el.

-         Szóval akkora, mint én? – kérdeztem.

-         Igen, pont akkora, mint amekkora te voltál a valóságban.

-         A valóságban? – visszahangoztam a macska szavait.

-         Igen, a valóságban. Most te is akkora vagy, mint egy mézeskalács- felelte a cica.

-         De hát ez, hogy lehetséges?

-         Amikor beleestél a vízbe, akkor összezsugorodtál.

-         Mit kell tennem ahhoz, hogy visszajuthassak a valóságba?

-         Már mondtam az előbb. Meg kell mentened a Birodalmat, ha nem teszed, te is mézeskaláccsá változol.

-         Ez egyre jobb- mondtam gunyorosan.

-         Nincs sok időnk- súgta a cica.

-         Mégis mennyi időnk van? – kérdeztem.

-         Nem túl sok. A többi embernek sem sikerült megmentenie ezt a helyet, ők mind mézeskaláccsá váltak.

-         Ezzel azt akarod mondani, hogy akiket magam körül látok, azok mind emberek voltak valaha?

-         Pontosan- bólogatott a cicus.

Nagyon megijedtem, amikor ezt meghallottam, mert nem szerettem volna úgy végezni, mint a többiek. Először arra gondoltam, hogy elbeszélgettek a kislánnyal, elmondom neki, hogy el fog hízni, ha ennyi mézeskalácsot eszik. Ám a cica megelőzött:

-         Beszélgetésre ne is gondolj, nem hallgat meg senkit a lány!

Ekkor eszembe jutott, hogy a hátizsákomban van egy zacskó csípős gumicukor, amivel a barátaimat akartam megtréfálni. Gyorsan munkához láttam és minden mézeskalácsot cukorkával díszítettem.

Hamarosan megérkezett a kislány. Olyan volt, mint egy éhes szörnyeteg.

-         Sütit akarok enni! – kiáltozta ijesztő hangon, majd leült és elkezdte befalni a mézeskalács erdőt.

Arra azonban nem számított, hogy nem a megszokott mézeskalácsot kapja. Az első falat után éktelen kiáltozásba kezdett, majd a vízhez futott, és nagyokat kortyolt belőle. Ettől még jobban égett a szája, ezért, hogy csillapítsa az égő érzést, a mézeskalács kilátóból tört le egy darabot, és azt kezdte el majszolni. Szerencsére a kilátót is teleraktam csípős cukorkával, így a kislány nem kért több mézeskalácsot. Sírva elrohant.

A körülöttem lévő mézeskalács figurák lassan visszaváltoztak emberré.

A cica dorombolva és büszkén így szólt:

-         Tudtam, hogy te leszel az, akinek sikerülni fog.

Ezt követően megnyílt egy ajtó a víz szélén. Én ránéztem a cicára és megkérdeztem tőle:- Te nem jössz velem?

-Ne aggódj, még látjuk egymást- felelte, majd kámforrá vált.

Az emberekkel az ajtón keresztül visszasétáltunk a valódi világba. A családom tagjai kisegítettek a Holt- Tiszából, majd anya gyorsan száraz ruhát adott rám. Nekik egy szempillantásnak tűnt az egész, nem tudták, hogy merre jártam.

A nap zárásaként elmentünk a kécskei vásárba, ahol megpillantottam a kislányt, aki a Mézeskalács Birodalmat pusztította. A szülei éppen mézeskalácsot szerettek volna neki venni, de ő sírva tiltakozott, azt mondta, hogy soha többé nem akar mézeskalácsot enni. Anyukája és apukája nem értették a dolgot, hiszen eddig ez volt a lány kedvence. Meg szerették volna vigasztalni gyereküket, ezért vettek neki egy kékfestőből készült szoknyát.

Én elmosolyodtam a jelenet láttán. Boldogan sétáltam az autónkhoz, ahol megpillantottam a cicát. Odaléptem hozzá, megsimogattam, majd kinyitottam az autónk ajtaját. A macska beugrott és a kalaptartóra feküdt.

-         Úgy látom, lett egy macskánk- szólt anya.

Apa fintorgott egy kicsit, de nem szólt semmit. Én pedig nagyon boldog voltam, hogy ilyen jól sikerült a tiszakécskei kirándulásunk.

 

Bodor Nóra

7. évfolyam