Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2022

Október 23.

  Beszélgetés Kis Erzsébet tanárnővel. - Milyen szempontok szerint állította össze a műsort? - Az 1956-os események nagyon nehezen megfoghatók a gyerekek számára. Éppen ezért arra gondoltam, hogy az akkor élt diákok szemszögéből mutatom be történteket. -           -Nehéz volt kiválasztani, hogy melyik szerepet ki kapja? -         -   Szerencsére a gyerekek is érezték, hogy melyik szerepet tudnák jól megformálni, ezért már az első napon mindenki azt a szöveget kapta, amit később a műsorban előadott. -           - Mennyi ideig tartott a felkészülés? -           - Körülbelül 1 hónapig készültünk az előadásra. -         -   Személyes véleménye szerint a szereplők át tudták érezni a színdarabot?       -           - Igen, szerintem mindenki a tudása legjavát adta . ...

Fizibusz előadás

       2021.11.30.-án a 7. évfolyam egy Tóth Pál által bemutatott előadáson vettek részt.       Ezen a bemutatón különböző fizikai és kémiai mutatványoknak lehettünk szemtanúi. Pali bácsi részletes magyarázattal kísérte a kísérleteket. Ezek mellett rengeteg érdekességet is hallhattunk. Az első kísérlet arról szólt, hogy a több, mint 100 Celsius fokos forró vízre öntött folyékony nitrogént, ennek következtében látványos köd keletkezett. Volt olyan eset is, hogy diákokat hívott ki a színpadra és segítségüket kérte egyes műveletekhez. Ezután következett a már mindenki által jól ismert ,,hélium-varázs”. Megtudtuk, hogy a hélium egy nemesgáz, ami nincs káros hatással a szervezetünkre, mivel nem egyesül az oxigénnel (ennek a következménye, hogy a héliumos lufi felszáll). Az előadás végén az első kísérletet mutatta be Pali bácsi, annyi csavarral, hogy előbb a folyékony nitrogént öntötte bele a tálba, majd a forró vizet, így robbanás következtében ...

Március 15.

Beszélgetés Petró Gabriella tanárnővel. -Mennyi ideig készültek a március 15-ei megemlékezésre? - Körülbelül hat hétig. -Nehéz volt-e az előadásra készülni? -A próbákon a betegségek miatt sokan hiányoztak, ez nehezítette a felkészülést. A szöveget viszonylag gyorsan megtanultál a gyerekek. A hangsúlyozás és a színpadon való mozgás nehezebben ment. -Nehéz volt-e a gyerekeket rávenni arra, hogy szerepeljenek? - Nem volt nehéz, szívesen vállalkoztak rá. Az első olvasópróba után volt, aki visszaadta a szöveget, de a helyükben gyorsan akadtak mások. -Honnan gyűjtötte az ötleteket a forgatókönyvhöz? - A humán munkaközösség tagjai segítettek. Az elmúlt évek forgatókönyveit néztük át. -Miért a 7.b és a 7.m szerepelt benne? - 7.b osztályba sok fiú jár,   nekik mély hangjuk van, ami ehhez a komoly szöveghez éppen megfelelő. A prózai részeket így a 7.b-s fiúk mondják. A 7.m művészeti osztályban sok lány van, ők énekeltek és táncoltak. Köszönöm a beszélgetést!   ...

Kirándulás Budapestre

Nagyon régen nem voltunk már kirándulni a covid miatt , de végre sikerült Ági néninek megszerveznie egy kirándulást. A Csodák Palotájaba  és a Normafához mentünk.   Kicsit   vártunk a nyitásig, de végre sikerült bejutnunk a Csopába. Az első három csoport bement a szabaduló szobába a többiek a különféle tudományos   és   szemfényvesztő dolgokat próbálták ki. Négyféle szabaduló szobába lehetett kipróbálni a leleményességünket: a Mérnök szobája, Vészhelyzet, Világjáró , Megújuló város. A kiszabadulásra 45-50 percünk volt. Lakatokkal lezárt szekrényeknek a kulcsait kellett megszerezni különféle logikai játékokkal. Mindenki kijutott.   Az osztály kedvencei: a szabaduló szoba, a sötétszoba , az elektromos játékok    a   tükörszoba és a mágneses talaj voltak. Miután mindenki megjárta a saját szabaduló szobáját és kipróbálta a játékokat   elindultunk a Normafához. Meredek emelkedőkön kisebb lejtőkön, de sikeresen eljutottunk a célhoz , csa...

Tanárok civilben

  A tanárok nem csak az iskolában élik az életüket. Civil környezetben is megtaláljuk ő ket. Mivel ezt érdekesnek találtuk, feltettünk néhány kérdést Jenei-Istvánfi Kriszti néninek aki nemrég vett rész az Ultrabalaton futáson.     Miért szeretett volna részt venni a futáson? -Évek óta futok, szeretem ezt a csapatversenyt. Mikor volt a futás? -Október 2-3, 12:15 órakor volt nekünk a rajt. (5:30-kor is volt rajt) Mennyi ideig tartott a futás? -12:15 órától 22:09-ig tartott. Mennyi id ő t k é sz ü lt? -Több hónapot, heti háromszor futok. Melyik szakasz volt a legnehezebb? -Szigligeti várhoz felmenni. Volt olyan rész, ahol úgy érezte feladja? -Nem volt. Hány km-t futott? -Legkisebb 24km volt, a legnagyobb pedig 216km. Hány fős csapatba futottak? -10 fős csapatba futottunk. Mennyire volt megterhelő számára? -Fárasztó volt az éjszakai és a hajnali futás, de viselhető.   Hányadik lett? -1040. helyezés a 1340-ből. ...

Diákigazgató-választás

  Miért akartál diákigazgató lenni? Szekeres Anna: -Én magamat érzem jónak erre a feladatra, de nem csak magam miatt csinálnám, hanem a diáktársaim miatt is. Gigor Stella: -Az osztálytársaim választottak. Márton Márk: -Hogy ne csak az én ötleteim legyenek megvalósítva, hanem a tiétek is.   Mik lesznek a feladataid? Szekeres Anna: -Újításokat tervezni, megfelelő plusz dolgokat az iskolához, a közösség segítségével. Gigor Stella: -Minél több új dolgokat szeretnék bevezetni. Márton Márk: -Nem tudom.   Szerinted nyerni fogsz? Szekeres Anna: -Szerintem igen, én bízom magamban és abban is bízok, hogy a társaimra számíthatok, hogy rám szavaznak. Gigor Stella: -Én bízok benne, de ha nem, az se baj. Márton Márk: -Bízok benne.   Volt aki támogatott ebben? Szekeres Anna: -Nem támogattak, én bíztattam magam. Gigor Stella: -Sokan támogattak, de a legtöbbet az osztálytársaim és a barátnőm. Márton Márk: -Igen (Az egész osztály)     ...

Történelmi séta

  Az idei évben egy történelmi séta keretében emlékeztek a felső tagozatosok az aradi vértanúkra. Először Pozsony Zöldfa fogadó erkélyére látogattunk el, ami a templomkertben található. Cegléd városában mindig is nagy hagyománya volt Kossuth Lajos tiszteletének. 1996-ban került a Református Nagytemplom kertjébe az egykori pozsonyi Zöldfa Vendégfogadó balkonja olyan emléket is őriz, mint a jobbágyfelszabadítás kihirdetése. Ezután ellátogattunk   Nagysándor József emléktáblához, azaz az Eötvös téri Katolikus gyülekezeti házhoz. Ő ugyanis valaha a ceglédi katolikus iskola diákja volt, amint az a szintén városunkban tanuló Toldy Ferenc feljegyzéseiből kiderül. Nagysándor József honvéd vezérőrnagy, az aradi vértanúk egyike. Az emléktáblát 1999. október 6-án avatták fel. Továbbiakban a Bobory Károly plébános táblát is meglátogattuk. Azért fontos történelmi személy számunkra, mert a szabadságharcban is részt vett, ezért hosszabb fogságot szenvedett Josefstadtban, ahonnan miután...

A futás

Némedi Zoli bácsival készítettünk egy interjút és ezt most leírjuk nektek! Miért jó a futás? -Szabadságérzetet ad, és jó érzés a kitűzött célokat teljesíteni pl. 100m-es futás Hogyan kezdjünk el futni? -Kisebb távolsággal kezdjük és váltogassuk a sétát a futással, csak ezután növeljük a távot Milyen terepen fussunk? -Erdőben, de mivel itt nem tud mindenki futni ezért terepen a legjobb. A legtöbb ember szerint betonon nehezebb futni, ám ez futócipő kérdése Milyen a jó futócipő? -A lényeg, hogy kényelmes legyen és lehetőleg sportcipő. Reggel vagy este jobb futni? -Általában az ember 11 és 16 óra között teljesít a legjobban, viszont van, aki ekkor dolgozik ezért nem ér rá délelőtt futni. Ez inkább emberfüggő. Nyert már versenyt ezzel kapcsolatban? -Atlétika: egyetemi/főiskolás bajnok OB -Kutya futás: több mint 10x-es magyar bajnok EB: 3.helyezett              VB: 4.helyezett Hogyan motiválja a tanulókat...

Újévi fogadalmak

  Újévi fogadalmak   Újévi fogadalmak az iskolánkban Mint tudjuk, elérkezett az újév, és persze vele együtt közeleg az iskolai félév vége is. Sokan az újév kapcsán, illetve a bizonyítványosztás előtt fogadalmakat tesznek. Megkérdeztünk néhány pedagógust, illetve diákot az újévi fogadalmukról. A teljesség igénye nélkül most közreadjuk a válaszokat. Vas János Zoltán Igazgató Úr: -Nekem nincsen újévi fogadalmam, de azt gondolom, hogy nem csak Újévkor lehet fogadalmat tenni, hanem az év bármely napján. Takó Tünde Igazgatóhelyettes asszony: -Nekem sincs újévi fogadalmam, de azt gondolom, hogy nagyon meggondolatlanul tesz/állít az ember ilyen fogadalmat, és utána nem nagyon tartja be. Némedi Zoltán: -Sportosabb leszek! B. B. 5.a: -Jobb jegyeim lesznek! Z. A. H. 5.a: -Nem eszek több húst! T. F. 5.a: -Jobb jegyeim lesznek! D. Gy. 6.m: -Többet fogok horgászni! Cseh Borbála: -Fülöp cicát nem kényeztetem tovább! Több pedagógus azt mondta, hogy fogyókúrázni fog...

Magyar kultúra napja

  Magyar kultúra napja   Germányiné Tündik Erika nénivel Kocsis Nóra beszélgetett   -Mennyi ideig készültek arra, hogy a magyar kultúra napjáról méltó módon megemlékezzenek? - Már december elején kiosztottam a szövegeket, mert eredetileg úgy volt, hogy videó-felvételt készítünk, így a 6.b-s gyerekeknek meg kellett tanulnia a szöveget.   -Honnan gyűjtötte az ötleteket? - Az ötleteket több helyről gyűjtöttem: a magyartanárok internetes csoportjából, könyvekből, már előadott műsorokból.     Az így összeszedett anyagot formáltam egységgé, műsortervvé.                                                                    ...